Abroncs Hungária bemutatásaAz Abroncs Hungária Kereskedőház Kft. 1991-ben alapított, 100 %-os magántulajdonban lévő vállalkozás. A kereskedőház kereskedelmi, szolgáltató vállalat, amelynek tevékenységét az igényes műszaki és szakmai színvonal, valamint nagyfokú diverzifikáció jellemzi. A céget alapítói azzal a céllal hozták létre, hogy a kereskedelem liberalizációját követően, elsősorban személy- és tehergépjármű abroncsok importjával foglalkozzon. Ebben az átmeneti időszakban a vállalkozás jól tudott igazodni a piaci igényekhez, és folyamatosan növelte forgalmát, amely 1998-ra meghaladta az 1 milliárd forintot. Az utóbbi években a külkereskedelmi lehetőségek jelentősen beszűkültek, mert az elsősorban FÁK országokban működő gyárak ma már közvetlenül szállítanak be a nagy Nyugat-európai gumiabroncsgyártóknak. A vállalkozás sikereinek kulcsa abban rejlik, hogy a piaci trendeket felismerve mindig tudott és mert változtatni üzletpolitikáján. A 2002. évben az Abroncs Hungária Kereskedőház Kft. a piaci környezetet elemezve arra a felismerésre jutott, hogy a gumiabroncs-piaci tapasztalatait és kapcsolatait, illetve a raktárkapacitásait kihasználva fejleszti a logisztikai szolgáltatásait. A cég a fejlesztés során a baji, saját tulajdonban lévő telephelyén 200 millió forintos beruházással megteremtette a logisztikai tevékenység alapfeltételeit. A logisztikai szolgáltatás kedvező piaci fogadtatásra talált, aminek eredményeként 2003. évben a tevékenység bevétele meghaladta az 50 millió forintot. A baji telephelyen 6000m2-er logisztikai raktár létesítettek, ezen telephely képezi a szolgáltatás fő bázisát. A telephely optimális helyen fekszik regionális logisztikai központ létesítéséhez. A pályázó munkatársai és menedzsmentje megfelelő szaktudással és szakmai tapasztalattal rendelkeznek. A vállalkozás az MSZ EN ISO 14001:2005 környezetközpontú irányítási rendszer előírásai szerint működik. Működésében kiemelt szerepet kapnak a horizontális szempontok, a fenntartható fejlődés és az esélyegyenlőség. A vállalkozás általános célja nem csak az országos személygépjármű gumiabroncs ellátás megteremtése, hanem olyan EU konform, szolgáltató hálózat kialakítása, amely megteremti a lehetőségét annak, hogy a Kft. regionális elosztó központtá váljon. |
|||||
|